Dobrev: Az irracionális hisztéria soha nem vezet jó döntésekre
Szerinte nem szabad engedni az elvekből.
Szerinte nem szabad engedni az elvekből.
A Népszavának több résztvevő is arról beszélt, egyesíteniük kell erejüket a rendszerváltáshoz, de a találkozókért nem mindenki lelkesedett.
A kutatás alapján az ellenzéki szavazók nagy része azon a véleményen van, hogy a Tisza Pártnak más ellenzéki pártokkal együtt kellene kormányt alakítania.
Azért is utaztak ilyen messzire, mert férje brazil, de az is fontos szempont volt, hogy a távoli országban a jog elismeri a melegek házasságát.
Másodfokon is nyert az adatokért perelő DK.
Csak a magyarok kisebbsége minősíti magát bal- vagy jobboldalinak – derül ki a Medián júniusi kutatásából. A magukat centristának tartók és a baloldali szavazók körében is biztosan vezet a Tisza Párt. A jobboldaliak a Fidesz-szavazótáborban koncentrálódnak.
A párt szerint nincs kormányváltás a több mint félmillió baloldali szavazó nélkül.
Gyurcsány bukását Magyar Péter alapozta meg. Létrehozta azt, amit Gyurcsány hosszú pályafutása alatt nem tudott: egy egyszemélyes, kormányzásra készülő pártot.
A volt miniszterelnök visszavonulása óta először szólalt meg. Szerinte jól döntöttek a Demokratikus Koalíció tagjai, amikor Dobrev Klárát választották meg a párt elnökének.
Rekord részvételi aránnyal voksoltak rá, bár a helyzetet könnyítette, hogy ő volt az egyetlen induló.
Mintha megállt volna az idő a DK-s szavazóknál. A párt 9 százalékon állt áprilisban a Publicus mérése szerint, és a közvetlenül Gyurcsány Ferenc lemondása, Dobrev Klára előrelépése utáni kutatásban is ugyanígy 9 százalék jött ki. Elemzünk, magyarázunk.
Az új elnökről online szavazhat a teljes tagság.
A politikus arról beszélt, “a baloldal nélkül nincs kormányváltás, nincs országgyűlés”. Azt is közölte: idén is ott lesz a Pride-on, és kiáll a melegek mellett.
A távozó pártelnök helyett Dobrev Klárára építi a DK a „változás” szlogenjét, és azt a tervét, hogy ne csak bejusson 2026-ban a parlamentbe, hanem kormányváltás esetén a kormányban is szerepet kapjon. Egyelőre Dobrev az egyetlen elnökjelölt, de hogy ő lesz-e később a miniszterelnök-jelölt is, az nem dőlt el. Az viszont igen, hogy Gyurcsányt a párt „kiretusálja” – legalábbis közösségi médiás felületeit „archiválják”, bár könyvet biztosan ír. Elhangzott még: Dobrev majdnem Budapestet választotta Brüsszel helyett, de ez jogilag nem volt megoldható. Kiderült az is, más ellenzékiek nem tolonganak, hogy a DK önálló listájára felkéredzkedjenek.
A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.
A publicista szerint a volt miniszterelnök a magyar politika Darth Vadere lett.
A kínai hitelszerződés összes részletét, kiegészítését, módosítását és mellékletét is át kell adni.
A közvélemény-kutatás szerint több százezerrel több szavazója van Magyar Péteréknek, mint a kormánypártoknak.
A Demokratikus Koalíció már februárban bejelentette, hogy Gréczy Zsoltot indítják Budapest 3. számú körzetében, a döntésükön nem változtatnak.